Bihari Gábor
2008.07.11.
Azt mondják, zöldebb lesz idén a Sziget Fesztivál. Azt is elmondják, hogy miért. Meglátjuk.
Az eddiginél is zöldebb lesz a 2008-as Sziget Fesztivál, állítja a Sziget Szervezőiroda honlapja, a tervek szerint ugyanis a tavalyihoz képest még több ösztönzésre számíthatnak a résztvevők, hogy a hulladékot szelektíven gyűjtsék. A környezettudatos szemét- és szemléletkezelésen kívül még tájékozódhatnak, kapcsolatokat építhetnek, sőt, akár szórakozhatnak is az érdeklődő fiatalok (és örökifjak) a különböző környezetvédelmi helyszíneken, mint a Zöld Infó Pont, a Hulladékcsere Pont, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sátra, vagy a Zöld Udvar (részleteket lásd alább).
A rendezvény hagyományosan nagy figyelmet fordít a környezetvédelemre, így az úgynevezett "zöld" szervezetek is képviseltetik magukat, bár az idén a Magyar Természetvédők Szövetsége (Friends of the Earth) nem lesz jelen. Továbbá, a Civil Sziget keretén belül egyéb civil szervezetek munkájával ismerkedhet meg a nagyközönség és vehet részt abban.
A fesztivál 2008-ban „öt plusz egy napos” lesz, azaz a nulladik napon egy nagy koncertet láthatnak majd a nézők, mi több, a mínusz-egyedik napon a heti jeggyel rendelkezők a Magyar Dal Napján is részt vehetnek. A szervezők a környéken lakók érdekében további zajszintcsökkentő intézkedéseket vezetnek be, így például a metál sátor este 11 óráig lesz nyitva, a nagyobb, zajosabb színpadokhoz pedig újabb zajszűrő falat húznak. A rövidített idő miatt a költségvetés arányosabban oszlik majd el, így a jegyárak nem emelkedtek.
Az állítólagos zajártalmak miatt panaszkodó lakosokat persze nehéz megérteni, hiszen egy évben néhány napot mégiscsak ki lehetne bírni egy olyan rendezvény miatt, mely Budapestnek és Magyarországnak egyaránt nemzetközi hírnevet hozott és hoz, és persze nem kevés fizetővendéget. Tény azonban, hogy környezetvédelmi szempontból tekintve a rendszeres Sziget-látogató számára napnál is világosabb: a szelektív hulladékgyűjtés, illetve már eleve a hulladékcsökkentés terén van még mit fejlődnie a fesztiválnak. Évről évre nőtt ugyan a begyűjtött szelektív hulladék mennyisége, de ez az össz-hulladékmennyiség arányait nézve még mindig elenyészőnek tűnik. Persze a remény hal meg utoljára. Meglátjuk.
Környezetvédelmi helyszínek:
Zöld Infó Pont – Információs bázis az akcióinkkal, a hulladékgyűjtéssel, a Szigeten folyó környezetvédelmi tevékenységgel, és a partnereinkkel kapcsolatban; nyitva minden nap 10-24 óráig a Városközpontban.
Hulladékcsere Pont - Ide behozhatod a különböző hulladékaidat, ha ajándékokat szeretnél kapni értük. Nyitva minden nap 12-23 óráig.
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sátra – Előadások és további játékok helyszíne. On-line szelektáló játék, környezetvédők fotózása. Itt az állami szintű környezetvédelemről is informálódhatsz. Nyitva minden nap 11-20 óráig.
Zöld Udvar – A környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek sátraiban tájékozódhatsz a munkájukról. Nyitva egész nap, programok 14-24 óráig.
További info: http://www.sziget.hu/fesztival/info/kornyezetvedelem