Szele Tamás
2008. április 4.
Az már egészen egyszerűen közhely, hogy mindent lopnak, ami nincs lebetonozva, esetleg hegesztéssel rögzítve. De hogy már földet is... A hírek szerint ismeretlen tettesek elszántottak egy védett mocsári láprétet a Sopronhoz közeli, Ikva-patak melletti természetvédelmi területen. Nem is akármekkora területet tettek magukévá, hanem egyenesen tizenöt és fél hektárt.
A földszerzésnek ez a módja azért nem volt tökéletesen ismeretlen a magyar történelem folyamán: földművesek gyakran el- elszántottak egy-két ekényi földet a szomszédéból, főleg, amíg a geodézia tudománya nem terjedt el kellőképpen. De azért egész rétet nem loptak. Eddig. Nagyobb baj, hogy a védett területen elpusztult több ezer tő szibériai nőszirom, lápi nyúlfarkfű, el több száz tő réti iszalag, magyar lednek, békakonty és széleslevelű ujjaskosbor is. A Fertő-Hansági és Őrségi Nemzeti Parkot ért anyagi kár eléri az ötvenmillió forintot – habár nagyon valószínű, hogy a büntetést soha, senki sem fogja kifizetni. Hiszen az az ember, aki rétet szánt be, nyilván földet kíván művelni, hogy megélhessen, márpedig ezek szerint szegény kell legyen, mint a templom egere. Bár ki tudja. Akár bérmunka is lehetett.
Tulajdonképpen az a legszomorúbb, hogy senki sem járt jól. Kár érte a nemzeti parkot, nem is kicsi, kár érte a magyar természetvédelmet és még az elkövetőket is meg fogják büntetni. Egyvalami gyarapodott az esettel: a magyar ugar. Ős-buja földön gázolunk, elvadult tájon dudva, muhar... sőt, az is kipusztulófélben van. Különben az sem érdektelen kérdés, hogy vajon mit is vethettek abba a bizonyos tizenöt és fél hektárba? Miféle haszonnövény terem meg a lápban? Gyékény? Nád? Kender? Cirok? És mennyit kínlódhattak magával a szántással is, hiszen a süppedős rétet traktorral nem művelhették, az elsüllyed a lápban. Hogy szántottak? Ökrökkel? Lovakkal? Netán emberi erővel? Egyáltalán, hogyan közelítették meg a területet, hiszen az fokozottan védett, mindenféle úthálózat nélkül?
Valószínűnek tűnik azonban, hogy pont azért választották ezt az eldugott helyet, mert titokban akartak termelni valamit – de ha ez így van, arra tizenöt és fél hektár rengeteg. Sokkal jobb lenne azt hinni, hogy csak egyszerű gabonatábláról van szó, amit szegény emberek hasítottak ki a természetvédelmi területből. Más kérdés, hogy ezzel felbecsülhetetlen kárt okoztak, de ez nem az első eset. Már Móra Ferenc is leírja, hogy verték szét az Alföldön a húszas-harmincas években a szántás vagy vályogvetés közben talált népvándorláskori sírokat, koponyákat, csontvázakat a földművesek. Sőt, manapság is igen gyakori, hogy az építkezések során talált régészeti emlékeket megsemmisítik, csak azért, hogy ne kerüljön időbe a mentésük. De betonoztak már be Budán cseppkőbarlangot is... szóval, a magyar ugar semmit sem változott Ady Endre óta. Hacsak dudva- és muharügyben nem. Azok ugyanis, mint a mellékelt ábra mutatja, eltűnőfélben vannak. Védeni kéne őket.
