Kiss Katalin
2008. április 11.
A klímaváltozás nem valamikor a távoli jövőben történik, hanem épp most tapasztaljuk. Hatásai már dokumentálhatók. Nem tegnapi probléma a globális felmelegedés témája sem: az elmúlt 100 év alatt a Föld átlag hőmérséklete 0,9 C t emelkedett. Az üvegházhatással önmagában nem is lenne gond – totális hiánya meglehetősen barátságtalan hellyé tenné bolygónkat. Az elmúlt évszázadokban azonban mindössze annyi CO2 volt a légkörben, amennyi kellemes- langyosan tartotta Földgolyónkat, épp alkalmassá téve a legváltozatosabb életformák kialakulására. Mára azonban, főleg az emberi tevékenység – tudományosabban antropogén tényezők hatására – kissé sok lett a jóból.
Ha így folytatódik – figyelmeztetett a Budapesten április 9-től 11-ig ülésező Klímaváltozási Kormányközi Testület (IPCC) döntéshozói fóruma, a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését már semmi sem tudja megakadályozni. Egy 5-6 C-nyi ugrás látszólag nem túl tragikus változás, de ha belegondolunk, hogy a legutóbbi jégkorszakban bolygónk átlaghőmérséklete nagyjából ennyivel volt alacsonyabb a jelenleginél, mindjárt szembeszökőbb a különbség.
Bár az IPCC kongresszus előadásain elhangzott témák több aggodalomra adnak okot, mint optimizmusra, a rendezvény résztvevőinek még az olyan súlyos gondokat is sikerült érdekfeszítően, a laikusok számára is érthető, átlátható stílusban bemutatnia, mint pl. az egyik legégetőbb globális problémát, a felmelegedés és a földi vízkészletek kapcsolatát érintőt (ma egymilliárd ember vízellátása bizonytalan) vagy a megújuló energiaforrások és az éghajlat közötti összefüggésekét. Soha nem is volt sürgetőbb feladat közérthetőnek lenni, mint mostanság, hiszen csak így remélhető, hogy sikerül megmenteni Földünket, és ezzel egyszersmind saját életünket. A húsz évvel ezelőtt megalakult IPCC-nek döntő szerepe volt abban, hogy a világpolitika és a sajtó felfigyelt a klímaproblémára, a testületet azonban a Nobel-békedíj tavalyi elnyerése óta veszik igazán komolyan: akkor vált a világ szemében is valódi politikaformáló erővé.
A klímaváltozás itt van a nyakunkon. Ím már nem csak a Tv képernyőjét bámulva, tisztes távolságból borzonghatunk az ausztráliai erdőtüzeken, sirathatjuk az Alpok eltűnő gleccsereit, aggódhatunk szegény harmadik világ lakóinak még tovább apadó ivóvíz és élelmiszerkészletei miatt, hanem egyre kevésbé szőnyeg alá söpörhető jelei közvetlen környezetünkben, Magyarországon is észre vétetik magukat.
Legszembeszökőbb tüneteinek egyike, hogy a vízből egyszerre van nagyon kevés és túlságosan sok – azaz térségünket egyaránt sújtják az aszályok és az árvizek. Utóbbiak észrevehetően gyakoribbá váltak 2000 óta, sőt, ím már nem ritkák ezeknek a hirtelen, látszólag szinte előzmény nélküli változatai sem. Apadó folyók, tavak, sokasodó erdőtüzek, olyan viharok, mint a 2006. augusztus 20-i, vagy éppenséggel az idén márciusi hurrikán – és még megannyi más bizonyíték támasztja alá az IPCC figyelmeztetését: Magyarország is a klímaváltozás által leginkább fenyegetett térségek között van.
Az előrejelzések szerint ugyanis a jelenség első sorban a közép- és dél európai térségeket fogja sújtani, a nyugat-európai, északi államok nem szenvednek majd annyira tőle, sőt, élvezhetik is bizonyos előnyeit. (Nagy Britannia, vagy a skandináv országok gabona termesztésére pl. kifejezetten jótékonyan hathat.) Hiába, a szegény embert még az ág is húzza – lehetne sopánkodni, de minek.
Sokkal hasznosabb lenne, az irigyelt térségek stratégiájához hasonlóan részben felkészülni a változásokra, megtanulni együtt élni velük, részben pedig kihasználni előnyeiket. (Hollandiában pl. a klímaváltozás realitásaihoz alkalmazkodva alakítják át a gátrendszert, az ausztriai sípályákat pedig már ennek hatásait figyelembe véve tervezik, stb.) A felkészülés nem feltétlenül jelenti a legdrágább beruházásokat A rövidtávon valóban tetemes befektetést igénylők mellett alacsonyabb költségvetésű módosítások is lehetségesek, ill. olyanok, amelyeknek akkor is megvannak az előnyei, ha nem következik be az előre jelzett mértékű klímaváltozás. Na és az sem árt, ha a fiatal nemzedéket már nem egyszerűen felkészítik az új realitásokra, hanem automatikusan arra nevelik, hogy tekintettel legyen szűkebb és tágabb környezetére
– hangsúlyozta Iványi Zsuzsanna, a Közép- Kelet Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) Éghajlatváltozási Osztályának vezetője, akiknek Zöld csomag nevű programja már a legfiatalabb, 8-14 éves korosztályt ill. azok nevelőit igyekszik környezettudatos szemléletre nevelni.
Nehézségekben ugyanis nincs hiány. Mindeddig ugyanis még azok is, akik elvileg egyetértenek a környezetbarátabb megoldásokkal, amint kiderül, hogy az ügy érdekében módosítani kellene tömegfogyasztói életvitelükön, dühödt tiltakozásba kezdenek. Tragikus tény az is, hogy a rövid távú gazdasági érdekek – különösen a szociálisan hátrányos helyzetű csoportok esetén – éles ellentétben állnak a hosszabb távúakkal. Az igazi döntéshozók: a politikusok, üzletemberek ill. a tudósok között azonban még ennél is akadozóbb a kommunikáció. A jelenség persze nemcsak Magyarországon, hanem világviszonylatban is igaz. A klímaváltozással kapcsolatos intézkedések még mindig inkább reaktívak: azaz érdemi változtatások csak egy-egy természeti katasztrófát követően történnek, nem pedig akkor, amikor az kívánatos lenne: tehát amikor a tudósok figyelmeztetnek, mielőbbi irányváltásra lenne szükség.
Persze, ebbe az is belejátszik, hogy az előrejelzési módszerek nem olyan értelemben egzaktak, ahogy azt a politikai vagy az üzleti szféra kívánatosnak tartaná – panaszkodnak a meteorológusok, klímaszakértők. Léteznek ugyan modellek, de meglehetősen bonyolult feladat minden szempontból helytálló előrejelzéseket készíteni. Bíztató eredmény, pl. ha mondjuk húsz különböző modell felhasználásából 18 hasonló következtetésre vezet, de még ilyen esetekben is számolni kell az előre nem látható, ugrásszerűen bekövetkező módosulásokkal – miközben az éghajlatváltozás jelenségének kérdése ím már nem puszta elmélet, hanem igen megfoghatóan dokumentálható tény.
A kétségtelen gondok ellenére természetesen vannak biztató jelek is. Bár idehaza, valljuk be, a kívánatosnál egyelőre kevesebb gyakorlati lépés történt a klímaváltozás hatásainak kivédése, vagy az azokhoz való alkalmazkodás érdekében, a kormány nemrég fogadta el a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát. Dr. Jolánkai Márton, a gödöllői Szent István Agrártudományi Egyetem professzora szerint a meglévő hátrányok mellett a hagyományos találékonyságban, szellemi kapacitásban sincs hiány. Aztán meg nem szégyen elmaradottabb országoktól sem tanulni. Burkina Fasso pl. köztudottan a világ egyik leginkább szárazság-sújtott régiója, mégis találtak megoldást a gabonatermesztésre: helyesebb lenne tehát a filozofikus kesergés mellett a tettek mezejére (is) lépni.
